Véglegessé vált a torna helyszíne!

2018.10.27

Véglegessé vált, hogy 2019. január 26.-án Dunakeszi és Mogyoród ad otthont a Bánka-Rakaczki Emléktornának, melyet immár negyedik alkalommal szervez meg közösen az Újpest 1885 Szurkolói Klub és az amigeleken.hu.

A Bánka-Rakaczki Emléktornát azzal a céllal álmodtuk meg újpesti barátainkkal közösen 2015 végén, hogy méltóképpen megőrizzük és ápoljuk az Újpest egykori kiváló játékosának, Bánka Kristófnak, és mi "Örök kapusunknak", Rakaczki Bencének az emlékét, valamint erősítsük a szurkolói összefogást és a barátságot.

Az első Emléktornának 2016. januárjában a Vasas Fáy utcai csarnoka adott otthont, egy év múlva pedig Miskolc látta vendégül az NB1-es szurkolói csapatokat. A résztvevő csapatok számának gyarapodása miatt a harmadik Emléktornát már két helyszínen, Százhalombattán és Ercsiben rendeztük meg és nem lesz ez másként a soron következő, negyedik torna esetében sem. A 2019. január 26-án - egy héttel az élvonalbeli bajnokság rajtja előtt - megrendezésre kerülő eseménynek Dunakeszi és Mogyoród lesz a házigazdája, ahova ismét nagy szeretettel várjuk a szurkolói csapatokat. Reményeink szerint a Sepsi OSK szurkolói csapata mellett ezúttal újabb határon túli csapatot is üdvözölhetünk majd a résztvevők között.

A Dunakesziben található Szent István Általános Iskola sportcsarnoka valamint a mogyoródi Grosics Gyula Sportcsarnok egyaránt remek körülményeket fog biztosítani a résztvevők számára. Mindkét rendező város nagy szeretettel várja a csapatokat.

Elindult az Emléktorna weboldala. amit ide kattintva érhettek el, de látogassatok el a Bánka-Rakaczki Emléktorna facebook oldalára is és lájkoljátok, hogy azonnal értesüljetek az eseménnyel kapcsolatos hírekről, de a képgalériák segítségével vissza is tekinthettek az eddigi Emléktornákra.