Kristóf ma lenne 37 esztendős

2019.01.08

Bánka Kristóf 1982. január 8-án született. Már hatévesen igazolt focista volt, igaz, szerelést alig találtak számára, hiszen Kristóf, talán nem véletlenül hívták Törpének, még a legkisebb méretű mezben is elveszett ... de ez nem zavarta, a tanulás mellett minden idejét a pályán, az edzéseken töltötte.

Újpesten egészen kisgyermek korától az 1997/1998-as bajnokságig, majd a 2003/2004-es idényben szerepelt és hét első osztályú találkozón lépett pályára Mezey György és Mészöly Géza keze alatt. Bánka Kristóf tagja volt annak az újpesti utánpótlás csapatnak,amely Juhász Péter vezetésével sorra nyerte a különböző címeket. Az újpesti nevelésű, igazi lila szívű futballista ifjúsági gólkirály volt, valamint az év játékosának választották.

Kristóf az élvonalban is magára húzhatta a lila-fehér mezt: a labdával bravúrosan bánó bal lábas játékosként 2003. szeptember 13-án egy Győr elleni hazai mérkőzésen debütált az élvonalban. 2004-ben tagja volt az NB I-ben ezüstérmet szerző együttesnek.

Pályafutása során megfordult még az MTK (1998-2001), a BKV Eőre (2002-2003), az Újpest FC-Fót (2003-2004, 2005 ősz), a Nyíregyháza (2004 ősz), valamint a REAC (2005 tavasz) égisze alatt, utóbbi csapattal második helyet ért el, amellyel klubja feljutott a NB I-be. Egyetlen élvonalbeli gólját a Honvéd-Nyíregyháza (3-2) találkozón lőtte 2003. 10. 23-án, és csapata első találatát jegyezte. Bánka Kristóf lila-fehér sikerei mellett utánpótlás válogatott játékos is volt.

40 mérkőzés - 13 gól - 11 gólpassz - ötszörös mérkőzés legjobbja - a 2003-as kupadöntős csapat és a 2004-es bajnok csapat tagja: Bánka Kristóf a Rubeola FC Csömör újpesti kötődésű játékosai közé tartozott.

Tehetségét szerette volna kispályán is kamatoztatni, ám mégis az első edzéstől fogva szerényen, csöndesen, alázattal dolgozott. Kristóf számára nem volt szükség időre ahhoz, hogy megismerje a kissé másfajta, speciális játékot. A csapat ikonja, Zsámár László meg is jegyezte: "- Nem kell itt semmit magyarázni, ez a srác egy rendes focista." Amikor csak engedte NBI-es nagypályás karrierje, Kristóf mindig ment és futsalozott.

A sors tragédiája, hogy éppen megörökölte a 10-es mezt, hogy átvegye a karmesteri pálcát és a nehéz helyzetbe került klubot kisegítse a bajból, amikor megtörtént a tragédia. Mikor társai eligazoltak, Kristóf csak annyit fűzött hozzá: "- Engem is hívtak, de hova mennék? Itt vagyok hat éve, jól érzem magam. Nem fogok százezer Forintért bohócot csinálni magamból." Nem is csinált, inkább örökre beírta magát a Rubeola aranykönyvébe. A fiatal játékos tragikus hirtelenséggel, szívinfarktus következtében 2006. február 5-én hunyt el.

Mára már a Bánka Kristóf Alapítvány őrzi a tehetséges támadó emlékét. A Bánka Kristóf Alapítvány a kezdetektől ápolja Kristóf emlékét, minden télen hagyományos tornával tisztelegnek az elhunyt játékos előtt. A rangos eseményen évről évre megjelennek Kristóf egykori barátai és csapattársai, mezt húznak magukra és gálaműsor keretében pályára lépnek az utánpótlás csapatok mérkőzéseinek szünetében. Az alapítvány kitartó munkájának és a támogatóknak, az adó 1% felajánlásának köszönhetően számtalan nehéz élethelyzetbe került játékos kapott segítséget.

Kristófról nevezték el nevelőegyesülete, az Újpesti Torna Egylet utánpótlásbázisát a volt Cérna-pálya területén, melynek az új neve Bánka Kristóf Sportközpont lett. A létesítményt és a vadonatúj műfüves pályát Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt és az Újpesti Torna Egylet klubigazgatója, Őze István adta át a sportolóknak, akik azonnal egy rögtönzött focitornával tisztelegtek Bánka Kristóf emléke előtt. A pályákon azóta is folyamatosan edzenek az utánpótlás csapatok és kerülnek ki tehetséges játékosok.

"Mi nektek fontos volt, azt mi visszük tovább..." Bánka Kristóf ma lenne 37 éves, emlékét örökké őrizzük.